letra de seb - laskai lili (lil g)
mindig féltem attól, ha belekezdek, mi lesz
mit gondolnak rólam, majd megkérdezik, ki ez?
nem akartam csalódást, hogy szégyenkezz miattam
nem akartam mást, de sok mindent kihagytam
tudom, mit akarok, és tudom, mit teszek
nem hittem, hogy egyszer boldog ember leszek
nyomom a gázt, hajtok az igazamért
nem adom a becsületem hamis spanokért
veretem, csapatom, ez egy örök maraton
nem lehetek lenn már többször a talajon
rinyálnak, fikáznak, utálnak, imádnak
ettől értem el az utam ennyire simán
őszinte voltam, sohasem hazudtam
de volt, hogy én is könnyekkel aludtam
könnyekkel aludtam, könnyekkel aludtam
megyek, haladok, kitörök ebből
nem adom fel, csak mert vérzek több sebből
tudom jól, hogy még nem ez lesz a végem
a sok szart, amit kaptam
én egyszer úgyis megértem
felálltam mindenből, ezután is meglesz
sajnálom, de nem felelek meg az igényedhez
fájt már sok dolog, bántottak már eleget
lehetetlen eltüntetni ezeket a sebeket
úgy láttam, nincs kiút, nyúltam a bajhoz
mentem a piához, mentem a droghoz
nem nézett rám anyám, de én mégis láttam
elrontottam mindent, most már megbántam
nem felejtem el azt a szomorú szemet
ami azt kérdezte, hova ment az eszed?
ne haragudj anya, nem ezt akartam
de mára mindent újra máshogy csináltam
te itt vagy nekem, de hol lehet apa?
nem kérdem, tudom, hogy úgysem jön haza
úgysem jön haza, úgysem jön haza
megyek, haladok, kitörök ebből
nem adom fel, csak mert vérzek több sebből
tudom jól, hogy még nem ez lesz a végem
a sok szart, amit kaptam
én egyszer úgyis megértem
letras aleatórias
- assy › letra de paradise - assy
- bronze nazareth recognize ali › letra de season of the se7en - bronze nazareth & recognize ali
- farid › letra de go away - farid
- 倖田來未 kumi koda › letra de introduction to the second session - 倖田來未 (kumi koda)
- audrey wheeler › letra de can you stop the rain - audrey wheeler
- lean c › letra de a oscuras - lean c
- raphael spanish singer › letra de campanas de plata - raphael (spanish singer)
- yvnglxx › letra de do or die 3style - yvnglxx
- haluk levent › letra de vefasız - haluk levent
- eyez › letra de day - eyez