letra de egyetlenegy - phlat
[intro]
ha én feldobok egy pálcát majd
az mindig leesik
ha a nap nyugaton nyugszik
másnap reggel mindig keleten kel
így lehetséges a tények megértése és a tudomány művelése
amellyel életünkön is javíthatunk
[refrén]
messze vezet ezer szálra fut szét az út
s járják tovább majd kik jönnek utánunk
egyetlenegy életünk van csupán
abból kell kihoznunk a legtöbbet barátom
[verze 1]
éppen, annyit ér az ember, ahogyan él
a sok vereség felér egy győzelemmеl
próbatételek során kerеsztül, míg felépül
megkísérti milliószor is talán a mélyűr
nem tud kitérni
ütközésre kényszerül magával, hogy épeszű-e még
vagy együtt hülyült el a világgal
akik leszűrhették a tanulságot, így maguknak
állva maradnak mikor a többiek orra buknak
ha gyáva alak vagy persze magad megalázhatod ezerszer is
mindig találhatsz magyarázatot, hogy kényszerítenek
mások miatt vagy vesztes és döntésképtelen
egyfolytában csak rettegsz, hol az önvédelem?
így az érzékszerveid sem segítenek
de figyelj, felesleges beszélj, csendre intelek
a tanulságot, akik levonják mindig maguknak
állva maradnak, mikor a többiek orra buknak
sok spanom volt, aki megérteni sosem akarta
hogy van sorsa, hogy lehet a dolgok felett hatalma
sok vereség felér egy győzelemmel mind próbatétel
ahogy él, épp annyit ér az ember
önkezével vet úgymond véget az életének, hogyha nem tudja
amit az emlékezetébe vésett az életútja
a visszatekintés előre mutat a jó irányba
nyilván, hogy akadnak görbe utak, hisz ez körpálya
szóval ismételten döntened kell, ne várd a választ!
így a megfelelő kérdésekre mind rátalálhatsz
[refrén]
messze vezet ezer szálra fut szét az út
s járják tovább majd kik jönnek utánunk
egyetlenegy életünk van csupán
abból kell kihoznunk a legtöbbet barátom
[verze]
hiába is térnék előle ki, a sorsom rám talál
felismer, az arcom látta már
mégse töltheti az ember bármivel az űrt ki
amit konkrét hiány szült
meglehet az élet, annyi mást ajánl
bár vágynál az egyszerűre mióta a sötét a világossal
a levet összeszűrte az ég se derült se borult
mindig olyan világosszürke, ha meg a felhők elvonulnak
rögtön leszáll a köd szitálva a háztetőkre
tudod fenn a hegyen nincs kegyelem
de azt is, hogy lenn a völgyben nincsenek csodák
így hát lesz, ami lesz, te is útnak eredsz
kilépsz a házak közt, magad mögött hagyva az otthont, a sok barátot
hogy összeállj ezer apró szilánkból
hogy a teljességre láthass, ha már pár napnyi járás csupán a messzi távol
a számtalanból egy világ vagy, de a semmi, így elválasztva a többi világtól
kellenek útitársak, ha hosszú útra indul az ember
egy cél, ami úgy szólít, hogy neked beszélni sem kell
és idő, hogy ne a jövőben élj, ne a múltban
hogy megbarátkozhass a jelennel
hogy összeállj ezer apró szilánkból
hogy a teljességre láthass
pár napnyi járás csupán a messzi távol
a számtalanból egy világ vagy, de a semmi, így elválasztva a többi világtól
[bridge]
messze vezet ezer szálra fut szét az út
s járják tovább majd kik jönnek utánunk
egyetlenegy életünk van csupán
abból kell kihoznunk a legtöbbet barátom
[refrén
messze vezet ezer szálra fut szét az út
s járják tovább majd kik jönnek utánunk
egyetlenegy életünk van csupán
abból kell kihoznunk a legtöbbet barátom
messze vezet ezer szálra fut szét az út
s járják tovább majd kik jönnek utánunk
egyetlenegy életünk van csupán
abból kell kihoznunk a legtöbbet barátom
letras aleatórias
- letra de el rap de la veneno - cristina "la veneno"
- letra de dream - clairmont the second
- letra de demons - gable price and friends
- letra de buena memoria - gepe
- letra de garra - nameless 2745
- letra de não sei dizer - matheus xavier
- letra de mexican coke - rogue soul & glaciers
- letra de the world just had to end - edwin elijah diaz
- letra de easy - alam detwah
- letra de kelangan tresno - bagindas